Üdvözlünk a DigiSuliban

A DigiSuli egy olyan hely, ahol a 8-18 éves korosztályba tartozó gyerekek/fiatalok játékos körülmények között ismerkedhetnek meg a technológia világával, sajátíthatják el a kódolás alapjait. A DigiSuli csak nevében suli, amit kerülni szeretnénk az pont az iskolai hangulat, az ott megszokott szigorú keretek. Nálunk igazán használhatod a kreativitásodat, és bátran felfedezheted a határaidat mentoraink segítségével.

KURZUSOK

Miért tanítunk kódolást gyerekeknek?
  • Nem az a célunk, hogy mindenkiből programozó váljék, hanem, hogy egy technológiára nyitott, magabiztos és versenyképes új generáció nőjön fel.
  • A gyerekek felismerjék, hogy a számukra természetes módon elérhető technológiai megoldások nem csak játékra, szórakozásra jók, de sikeresen lehet használni őket a mindennapi tanulásban is.
  • Mert tudjuk, hogy nem az fogja eldönteni, milyen munkát végez majd gyermeke, hogy mire van képessége, hanem hogy mi érdekli.

Blokk programozás

Neked ajánljuk, aki már tudsz írni, olvasni, de még nem próbáltad a számítógépet programozni, saját játékot létrehozni.
Ezeket a foglalkozásokat 2 korcsoportban hirdetjük meg, 3-5. osztályos illetve 6-8. osztályos általános iskolásoknak. Ha fiatalabb vagy, az sem baj, ha szeretnél saját számítógépes játékot létrehozni, és már magabiztosan írsz és olvasol.

Minecraft Club

Neked ajánljuk, ha alig várod, hogy hazaérj az iskolából és újra visszatérj a Minecraft játék világába. Itt megtudhatod és szüleidnek is megmutathatod, hogy ez nem feltétlenül csak játék, hanem el lehet vele kezdeni a kódolás tanulását is.

Weblapkészítés

Ha érdekel hogyan készülnek a weboldalak és szeretnél te is ilyeneket készíteni akkor jeletkezz! A modul 2 féléves amelyben elsajátítjuk a HTML CSS alapokat, hozzátesszük a Javascript Jquery és minimális PHP ismereteket is. Megtanulhatjátok hogyan kell ezt feltenni egy tárhelyre és domaint foglalni hozzá.

Ráépülő kurzusok

Következő félévekre előirányzott kurzusok

Ezeket a kurzusokat csak az előzetes kurzus elvégzése után lehet megkezdeni.

Robot programozás

Kurzusunk a blokk programozás alapjairól indulva vezeti el a gyermekeket a már script alapú Arduino programnyelv megismeréséig.

Python programozás

Haladó programozásoktatás játékos formában kalandos környezetben azoknak, akik már túl vannak a Blokk programozáson és szeretnének belekóstolni egy olyan programnyelvbe ahonnan tovább lehet lépni a Java programozás irányába.

3D médiaprogramozás, szerkesztés

Téged várunk a foglalkozásainkra, ha különösen érdekel, hogyan lehet a szép képeket még érdekesebbé tenni, hogyan tudsz figyelemfelkeltő videókat készíteni, akár saját magad és családod számára, akár 3D tárgyak elkészítése iránt érdeklődsz.

Java programozás

Igazán keresett szakemberré szeretnél válni? Akkor jó választás lehet a Java kurzusunk, amivel egy platformfüggetlen programozási nyelvet sajátíthatsz el.

Céljaink

Megismertetni a fiatalokkal a kódolás világát, erősíteni bennük a motivációt, hogy bátran ismerkedjenek a modern technológiákkal és későbbi iskola és pályaválasztásaik során merjenek ilyen területen elhelyezkedni.

Szeretnénk, ha szűkebb és tágabb lakókörnyezetünk sem maradna le a technológiai fejlődésben, amihez elengedhetetlennek tartjuk a fiatalok látókörének és kreativitásának fejlesztését.

Mi történik a DigiSuliban?

Kreativításod határtalanul szárnyalhat

  • Játékos formában ismered meg a kódolás világát
  • Szinte észrevétlenül tanulsz új dolgokat
  • Találkozol hozzád hasonló fiatalokkal, akikkel közösen dolgozhatsz téged érdeklő feladatokon
  • Fejlődik a problémamegoldó készséged, bátrabban kommunikálsz másokkal, amit az iskolában is hamar észre fognak venni társaid és tanáraid is

Díjak, Fizetési feltételek

Havi és félévi fizetési lehetőségek vannak:

  • A normál havi díj, min. 10 fős csoportok esetén: 4 db 1,5 órás foglalkozást foglal magában: 10 000 Ft
  • Ha a tanfolyam teljes árát előre befizeted, akkor a négy hónapos kurzus árából 10% kedvezményt adunk, így a havidíjad 9 000 Ft-ra fog kijönni
  • Visszatérő diákjainknak (nálunk töltött egy teljes év, azaz 2×4  hónap) a következő kurzus árából 10% (4000 Ft) kedvezményt adunk
  • Hozz magaddal még egy embert kedvezmény. Kurzusaink ajánlója amennyiben a jelentkező jelzi, ki ajánlotta, ameddig az ajánlott hozzánk jár havi 10% azaz 1.000 Ft kedvezményt adunk.
    Amennyiben az ajánlott egy összegben kifizeti egy 4 hónapos kurzus díját, úgy az ajánló kedvezménye is 4 hónapra vonatkozik.

Figyelem! A kedvezmények nem vonhatóak össze. Minden diák esetében maximum 10% kedvezményt tudunk biztosítani.

Filozófiánk

A DigiSuli-ban minden résztvevő ugyanannak a csapatnak a tagja, közösen gondolkodunk és közösen dolgozunk.
A legfontosabb, hogy nálunk jól érezd magad, ezért a jókedvedet hozd magaddal, mert ha neked jó kedved van, akkor mi is jobban érezzük magunkat.

Mindenki másban tehetséges, mindenki jó valamiben, így mindenki hozzá tud tenni valami fontosat a közös munkához.
Bátran oszd meg véleményedet és ötleteidet a többiekkel, legyél kísérletező, itt nem lehet hibázni.

Gyakori Kérdések

Céljaink

Megismertetni a fiatalokkal a kódolás világát, erősíteni bennük a motivációt, hogy bátran ismerkedjenek a modern technológiákkal és későbbi iskola és pályaválasztásaik során merjenek ilyen területen elhelyezkedni. Szeretnénk, ha szűkebb és tágabb lakókörnyezetünk sem maradna le a technológiai fejlődésben, amihez elengedhetetlennek tartjuk a fiatalok látókörének és kreativitásának fejlesztését.

Mi történik a DigiSuliban?

  • Játékos formában ismered meg a kódolás világát,
  • Szinte észrevétlenül tanulsz új dolgokat,
  • Találkozol hozzád hasonló fiatalokkal, akikkel közösen dolgozhatsz Téged érdeklő feladatokon,
  • Fejlődik a problémamegoldó készséged, bátrabban kommunikálsz másokkal, amit az iskolában is hamar észre fognak venni társaid és tanáraid is.

Miért jó a DigiSuli?

  • Szabadon kérdezhetsz, foglalkozhatsz Téged érdeklő kérdésekkel,
  • Megvalósíthatod kreatív ötleteidet, a nehézségeken mentoraink segítségével könnyedén átlendülhetsz,
  • Erősödik az önbizalmad, sikerélményt szerzel, és Te is elhiszed magadról, hogy képes vagy elérni céljaidat.

Bemutatkozó óráink

2020. szeptemberében több bemutatkozó órát is tartunk, melyek pontos ideje és helyszíne a Facebookon és itt a weboldalon található meg.
Amennyiben nem jutott el Önhöz egyetlen szóróanyagunk sem, akkor kérdezzen minket bátran, és mi válaszolunk.

Következő Kurzusaink

A Most induló Blokk programozás után következő félévtől megfelelő létszám esetén elindul a Minecraft Club és a Robot programozás. Kurzusaink egymásra épülnek, így aki elvégzi az egyiket mehet tovább kedvére a következő, sorban utána levő kurzusra. Vagy megfelelően igazolt előképzettség mellett bekapcsolódhat bármelyik kurzusba.

Amennyiben a pandémia miatt leállna oktatásunk, az addigi befizetések nem vesznek el. Amint lehet, folytatjuk kurzusunk!
Kurzusaink a DigiSuli Bt. keretein belül, a hivatalos és elfogadott tematikával valósulnak meg.